Egy pszichológiai elmélet két fajta embert különböztet meg, mely szerint vannak introvertáltak és extrovertáltak. Az introvertált, aki befele fordul, míg az extrovertált, aki könnyen megnyílik mások előtt.
Az introvertáltságnak egy szélsőséges esete az, amikor a befelé forduló érintett a szociális szorongásban.
De mit is értünk ez alatt?
Olyan negatív érzelmek jelentkeznek az egyénnél, amelyek mellett nem tud egy társaságban megszólalni, szó szerint érzi a gombócot a torkában, egyszerűen képtelen feloldódni. És ez nemcsak idegen környezetben lehet így, hanem sokszor baráti, közeli társas kapcsolatokban.
Ráadásul odáig is elfajulhat, hogy az illető teljesen elszigetelődik és emiatt mindenkivel megszakítja a kapcsolatot.
Mi vezethet idáig, mi okozhatja a szociális szorongást?
- önbizalomhiány: ha a környezete folyamatosan azt éreztette vele, hogy nem ér semmit, hogy semmiben sem jó, akkor az könnyen vezethet oda, hogy magát értéktelennek, kevesebbnek érzi másoknál, nem lesz önbecsülése
- túl érzékeny: általánosságban elmondható, hogy a lelkivilággal nincs rendben valami a szorongóknál, valamilyen korábbi trauma, sérelem érte őket, ami miatt képtelenek felszabadulni, folyamatosan egy béklyó tartja fogva őket
- túl sok a negatív folyamat az életben: ha úgy érezzük, hogy egy lelki hullámvasúton ülünk és semmi sem sikerül, akkor könnyen magunkba tudunk fordulni, ami továbbvezethet a szorongáshoz
- gyermekkori traumák: ha olyan gyerekkorunk volt, amelyet a szülői szigor, következetlenség megkeserített, akkor az is könnyen segíthet, hogy szorongó felnőtté váljunk
A szociális szorongás során félünk mindentől és mindenkitől, nemcsak azoktól, akik esetleg megbántottak minket. Folyamatos a félelem attól, hogy valami nem sikerül, hogy nevetség tárgyává válunk és emiatt nem hogy kezdeményezni nem merünk sehol, hanem inkább a háttérben meghunyászkodunk.
Ön is úgy érzi, hogy túl sok minden miatt kell szorongania? Nem mer kiteljesedni sem a magánéletben, sem a karrierben? Akkor a Rivotril a 2 mg klonazepám hatóanyaga a segítségére lehet a szorongás feloldásában. Nemcsak a pihentető alvás lesz elérhető, de elfelejtheti az állandó görcsölést is!
Xanax rendelés előtt tájékozódjon a termék részleteivel kapcsolatban, hogy felkészült legyen és könnyedén megszabadulhasson a nyomasztó gondjaitól!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.